Mottónk:

"Stílusos, karakteres és megható szertartás, ahol a szerelmet méltósággal szolgáljuk fel." 

A házasság születése mindig felemelő pillanat, melyet kivételes gondossággal és szeretettel szervezünk meg számotokra. A megírt szavak, a kellemes hang, a zene és az elegáns atmoszféra összhangja teszi teljessé az esküvőt. 

Kiknek ajánlható a szertartásvezető szolgáltatás?

Azoknak ajánljuk, akik szeretnének többet, szebbet vagy egyszerűen csak másfajta élményt átélni esküvőjük napján, mint amit a hivatalok által biztosított keretek lehetővé tesznek. Esküvői szertartásvezetőként ugyanis bármely helyszínen és szinte bármely időpontban vállalunk szertartásvezetést esküvőkön, házassági évfordulókon, névadókon vagy születésnapokon. Célunk, hogy az ünnepeltek számára életre szóló és meghitt élményt teremtsünk az életük fontos állomásán, az ünnep és a szertartás során.

Az élet egyik legszebb pillanataiban jelen lenni szebbé varázsolni azt, úgy közreműködni, hogy az ünnep méltóságát elegánsan szervírozni. Egy választékos, gördülékeny, hagyománytisztelő de újdonságokra nyitott, eredeti kereken gondos, érzelemközvetítő beszédet mondani. Ugyanakkor csendesen a hátérből könnyeket előcsaló zenei motívumokkal átszőtt alázatos lényegretörő mégis teljes, stílusában és karaktereiben eredeti szertartás lebonyolítása a hobbink.

2023 

Januárjában elvégzett tanfolyammal hivatalosan is bebetonoztam az évek alatt szerzett tapasztalataimat, hogy még magasabb színvonalon szolgálhassam ki az esküvői szertartásokat

Készítsd el weboldaladat ingyen!